Kismaros

Kismaros
A település festői környezetben fekszik a Börzsöny lábánál, a Szentendrei-szigettel és a visegrádi Várheggyel álellenben. Kismarost Verőcétől mindössze egy néhány száz méteres beépítetlen Duna-part választja el

Nagybörzsöny

Nagybörzsöny
Nagybörzsöny a legközelebbi nagyvárostól - Váctól - 45 kilométerre helyezkedik el. A község az 1997-ben létrehozott Duna-Ipoly Nemzeti Park nyugati peremén található a másik irányból a Natura 2000 övezi.

Kóspallag

Kóspallag
Kóspallag legtöbb vonzó tulajdonsága a falu fekvéséből, elhelyezkedésének jellegéből fakad. Ahogyan ezt az egyik lakos egy beszélgetésen megfogalmazta: „Ha kimegyek a kertembe, láthatom a fél Börzsönyt.”

Bernecebaráti

Bernecebaráti
Pest megye legészakibb települése, Nógrád megyével és Szlovákiával is határos. A trianoni diktátum máig ható sokkot okozott kulturális és gazdasági kapcsolatrendszerünkben. A határnyitás lehetőséget teremthet a megszakadt kapcsolatok részleges helyreállítására. Településünk múltja sok ezer évre nyúlik vissza, hisz megtalálhatók a pattintott, csiszolt kőeszközöket használó emberek nyomai, valamint a bronzkor, a vaskor és a népvándorlás népeinek temetői, lakóhelyei. A ma itt élő "őslakosok" a palóc népcsoporthoz tartoznak. Sajnos ízes nyelvjárásunkat már "irodalmi" magyarra cseréltük, népszokásainkat, hagyományos mesterségeinket szeretnénk újra feléleszteni.

Szokolya

Szokolya
Először Sokol, Zokol, Zakola, Zakalya, Zakolya, Zokolya volt a község neve. A végleges "Szokolya" elnevezés szláv eredetű, jelentése "Sólyomfalva". A korai árpádkori települések közé tartozik, Kurszán vezér solymászata volt a jelenlegi Királyréten. Szokolya és környéke ősidők óta lakott hely volt.

Verőce

Verőce
Verőce, a Börzsöny egyik legősibb települése, a "Dunakanyar kapuja" már az őskortól lakott terület. Szinte minden ponton ősi és ókori kultúra nyomaiba botlunk. A név, a hagyomány kötelez. Ezért is igyekszünk Verőce hírnevét öregbíteni a kulturális rendezvények szervezésével, az idegenforgalom fejlesztésével és a hagyományok ápolásával.

Zebegény

Zebegény
A Dunakanyarnak közepén félúton Esztergom és Visegrád között van egy olyan zug, ahonnan már az Esztergomi bazilikának csak a körvonalai sejlenek, és még nem látható a visegrádi fellegvár, mégis valami különös fényesség sugárzik itt a hegyekből, a folyókból, de még a házak meszelt falaiból is. A varázs mely szinte minden ideérkezőt hatalmába kerít, több tényező szerencsés egybeeséséből alakult ki. Legfontosabb a falu páratlanul szép fekvése, de a régi századokra visszanyúló történeti, kulturális hagyományok és jó megközelíthetőség is ide sorolhatóak.

Szob

Szob
A Duna bal partján, az Ipoly torkolatánál, rendkívül előnyös földrajzi helyen fekszik. A település története, közösségek helye visszanyúlik az őskorra, mivel minden történelmi korszakból találtak régészeti leleteket.

Ipolydamásd

Ipolydamásd
Szobtól 5 km-re északnyugatra, Helembától 2 km-re északkeletre fekszik a 12-es főút folytatása mellett. Az emberi tevékenységek nyomán szántóföldek, gyümölcsösök alakultak ki. (barackosok, almáskertek). Állatvilágát a Börzsönyben megtalálható nagyvadak (szarvas, őz, vaddisznó) és kisebb emlősök, ragadozó madarak képviselik.

Márianosztra

Márianosztra
Márianosztra (Nosztra) nevét 1352-ben V. István király oklevele említette először. A török időkben, egy portyázó török sereg pusztításai miatt a település elnéptelenedett, majd szlovák, magyar, és német nemzetiségű lakossággal népesült újra.

Kemence

Kemence
A Börzsöny hegység egyik legszebb helyén fekvő kis falu Kemence. A települést festői környezet veszi körül. Az egész falu a Börzsöny oldalába simul, melyet a faluról elnevezett patak szel ketté, ami az Ipolyba torkollik.

Letkés

Letkés
Letkés az Ipoly bal partján fekszik, a Börzsöny nyugati lábánál, a Letkési-patak völgyében. A község területének csaknem fele a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Letkést a kék kereszttel jelzett turistajelzés Nagyirtáspusztával, a Lilompusztáról induló zöld jelzés pedig (a Nagy-Gallán keresztül) Márianosztrával köti össze.

Vámosmikola

Vámosmikola
Vámosmikola a Börzsöny nyugati lábánál fekszik, az Ipoly bal partján, Szobtól 20 km-re északra.

Perőcsény

Perőcsény
Perőcsény község Magyarország és Pest megye északi részén, a Börzsöny északnyugati lábánál, a hegység és dombok által övezett festői völgykatlanban fekszik. A szép természeti környezetbe harmonikusan illeszkedő települést méltán tartják a Börzsöny egyik gyöngyszemének.

Nagymaros

Nagymaros
Nagymaros, - melyet az ország legszebb fekvésű települései között tartanak számon - a Dunakanyarban, Budapesttől mintegy 50 km-re, a Duna bal partján fekvő hangulatos kis város

Ipolytölgyes

Ipolytölgyes
Ipolytölgyes az Ipoly bal partján fekszik, a Börzsöny nyugati lábánál, Ipolykiskeszivel szemben. A falutól északra ömlik a Ganádi-patak (más néven Cserge-patak) az Ipolyba. A község területének csaknem fele a Duna-Ipoly Nemzeti Park része

Tésa

Tésa
Tésa ősi magyar település. Az Ipoly folyó bal partján, a Börzsöny völgyében, közvetlenül a szlovák határ mentén helyezkedik el. A történelem viharai, a törökök megszállása, a háborúk, az Ipolymenti árvizek sem kerülték el.