Kóspallag

Kóspallag maga viszonylag fiatal település, alig több mint kétszáz éves, noha a régészeti ásatások már az Árpád-korból származó élet nyomait is felszínre hozták. A községet Mária Terézia uralkodásának az idején hozták létre magyar, szlovák és német telepesekből. A lakosok száma már körülbelül húsz éve 750 fő körül stagnál, de korábban megközelítette az 1400 főt is. Az iparosodás óta a munkalehetőség és a városi élet vonzása elköltözésre készteti a fiatalokat, de a családos fiatalok beköltözése már az ezredforduló előtt ellensúlyozta valamennyire a népesség-csökkenést.

A kóspallagiaknak hagyományosan a bányászat (kőfejtés és kőfaragás), a fakitermelés és erdészet (egy időben maguk ültették és gondozták az erdő fáit!) szolgált megélhetésül. A II. világháborúig gyakran gyűjtöttek vadon élő gyümölcsöket és gombákat, hogy később piacon értékesítsék, illetve helyi specialitás volt a hangyatojás-gyűjtés: a hangyatojásokat szakszerűen begyűjtve a budapesti állatkertnek szállították az ottani állatok eledeléül. Jókai idejében híres volt a kóspallagi dohány (maga az író is említi egyik regényében), ezt a XVIII. század közepétől mintegy száz évig termesztették a község határában, de a termesztés centralizált ellenőrzése következtében a dohány minősége leromlott, majd az ültetvény kipusztult. A falut körülvevő lankák a juhtenyésztésnek is helyet adtak, és az 1950-es évektől a szobi Szörpüzemnek beszállításra málnát és ribizlit is nagy mennyiségben ültettek.

Mára mind a gyümölcstermesztés, mind az állattenyésztés visszaszorult, noha az utóbbira látunk példát a falu szélén és a távolabb eső telkeken: ló-, szarvasmarha- és juhcsordák legelésznek az elkerített legelőkön. Néhány család még vállalja a málna- és ribizli termesztéssel járó fáradalmakat, de a legtöbb málnást kiirtották, vagy egyszerűen felhagytak a művelésével. A helyi termékek közt azonban találunk itt készült lekvárokat, szörpöket, pálinkákat. Két méhész is található a községben, így mézet is lehet kapni, ezen kívül helyben készült pékárukkal és gyógyfű-termékekkel lehet találkozni a falunapokon vagy időszakos helyi vásárokon.

 A faluhoz való kötődést erősítik a legendák, történetek, melyeket az idősebbek mesélnek egy-egy hellyel kapcsolatban. Ilyen a Boglya-kő legendája, amelyről azt mesélik, hogy miután egy lakos többször próbált egy szénaboglyát elszállítani, de a szél mindig szétfújta azt, átkozódni kezdett és azt kívánta, változzék inkább kővé a boglya, mire úgy is történt. De ilyenek a fekete-hegyi kőről szóló mesék is, amelyek szerint ez a bizonyos kő Krisztus lábnyomát, és a szamarának a patanyomát őrzi; és ilyenek a Napóleon-korabeli kőkereszthez, a Tűzoltó-fához, a Képesfához vagy a Biber-várhoz fűződő történetek is.

www.kospallag.hu